Semmilyen kétség nem fér ahhoz, hogy Phelps nyerte a 100 méteres pillangóúszás döntőjét
2008. aug. 16.,09:42 Forrás: Vajdaság MA módosítva: 2008. aug. 16.,09:48
A Szerbiai Olimpiai Bizottság (SZOB) óvást nyútott be a 100 méteres pillangóúszás döntője után, ugyanis a SZOB vezetői szerint nem az amerikai Michael Phelps, hanem a szerb Milorad Csavics ért elsőként célba.
A hivatalos eredmény szerint Phelps 50.58 másodperc alatt teljesítette a távot, s szerezte meg ezzel a pekingi olimpián a hetedik, összesítéseben pedig a 13. olimpiai elsőségét, míg Csavicsnak, aki a selejtezőben és a középdöntőben is jobb időt úszott Phelpsnél, 50.59 másodperc kellett a táv teljesítéséhez.
Az utolsó méteren a televíziós felvételek szerint még Csavics volt előnyben, ám utána az amerikai egy jó benyúlással megelőzte. A SZOB képviselői szerint nem így történt, s két verziót is közöltek, melyek miatt Phelps lett a győztes. Az egyik, hogy az amerikai olyan hullámot képzett, amely miatt az időérzékelő előbb bekapcsolt, s úgy reagált, mintha a versenyző előbb ért volna célba. A másik verzió szerint Csavics nem eléggé erősen érintette meg az elektronikus időmérőt.
A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) végrehajtó igazgatója, a román Cornell Marculescu szerint nem fér kétség Phelps győzelméhez.
– Egyértelmű és semmilyen kétség nem fér ahhoz, hogy Michael Phelps nyerte a férfi 100 méteres pillangóúszás döntőjét a pekingi olimpián. A szerbek a futam után boldogok voltak, és egyetértettek a bírók döntésével – mondta Marculescu.
Phelps 0,01 másodperccel előzte meg Milorad Csavicsot, s a szerb vezetők megkérdőjelezték az eredményt. A FINA ezredmásodpercekre bontotta a televíziós felvételt, s bebizonyította, hogy valóban az amerikai érintette meg először a medence szélét, annak ellenére, hogy a televíziós felvételeken nem ez látszódik.
Kézilabda aug. 24.11:23 Franciaország nyerte a férfi kézilabdatornát
Franciaország kézilabda-válogatottja nyerte a férfiak küzdelmét kézilabdában, miután a döntőben 28-23-ra legyőzte Izlandot.
Vízilabda aug. 24.10:56 Olimpiai bajnok a Kemény-csapat!
A Kemény Dénes vezette magyar férfi vízilabda válogatott az Egyesült Államokat legyőzve megszerezte zsinórban harmadik olimpiai bajnoki címét Sydney és Athén után.
Kosárlabda aug. 24.10:54 Aranyérmes az amerikai kosárlabdacsapat
Az Egyesült Államok férfi kosárlabda-válogatottja megnyerte az olimpiai játékokat.